Vissza a listához


Vízerőművet újít fel a Sinergy

Az immár száz esztendős, és 2009-ben műemlékké nyilvánított felsődobszai vízerőmű forgó gépeinek nagymértékű elhasználódása miatt a tulajdonos ÉMÁSZ és az üzemeltető Sinergy a vízerőmű fő berendezéseinek cseréjével egybekötött teljesítménynövelő átépítés mellett döntött.

A beruházás során korszerű turbinák kerülnek beépítésre, amelynek köszönhetően a vízerőmű villamos energiatermelő kapacitása közel duplájára, 940 kW-ra növekszik. A 800 millió forintot meghaladó projekt része a szükséges villamos berendezések beépítése, valamint a vízi műtárgyak és az erőmű gépház átépítése a műemlékvédelmi követelményeknek is megfelelve.


A Sinergy Kft. 2010. december 20-án nyújtott be pályázatot a KEOP-2009-4.4.0 konstrukcióra, amelynek eredményeként - a 2011. júliusában megszületett döntés értelmében - a projekt 375 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesül.

A beruházás tervezett befejezési határideje 2012. december.

Biomassza kazán beruházás a Sinergy-nél

Néhány hónappal ezelőtt kezdtük meg az egyeztetéseket a GDHS (Ganz Danubius Hungarosteel) Kft-vel egy közös, kisméretű fluidágyas biomassza kazán beruházásról. Az 500kW termikus teljesítményű forró vizes kazán helyszínéül a Tiszaújvárosi Fűtőerőművet jelöltük ki. A projekt előkészítés során 60% Sinergy és 40% GDHS tulajdonnal, július 1-jén megalakítottuk a Sinergy új projekttársaságát Tisza BioTerm Kft. néven.

Hogyan zöldítette központi irodáját a Sinergy Kft.

Társaságunk a tavalyi évben indult, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és az Alternate Kft által szervezett "Elkötelezettség a CSR kiválóságért" programban.

A program keretén belül az irodai tevékenység környezeti teljesítményének javítása érdekében részt vettünk a Budapesti Központi irodával a KÖVET Egyesület által meghirdetett 2011-es Zöld Iroda Programban.

A projekt során felmértük irodánk környezeti alapállapotát az ökotérképezés módszerével, valamint a munkavállalók által kitöltött kérdőívekkel, az úgynevezett "Környezeti időjárás jelentés" segítségével. Majd azonosítottuk az erősségeket és a fejlesztendő területeket, és javaslatokat fogalmaztunk meg intézkedésekre, amelyek priorizálásával dolgoztuk ki a célokat.

Fő célkitűzéseink voltak a munkavállalóin környezeti tudatformálása, a zöldiroda működés szabályozása, a szelektív hulladékgyűjtés korszerűsítése, az energia, vízfelhasználás, közlekedésből származó kibocsátások csökkentése, valamint az irodai működés környezeti hatásának számszerűsítése az ökolábnyom módszerével.

A feladatok végrehajtása során kidolgoztuk a zöldiroda 10 alapelvét, és azt beépítettük a szabályzatainkba. Matricákkal és oktatással hívtuk fel a munkavállalóink figyelmét arra, hogy mit kell tenniük az energia,- víz,- és papírfelhasználás csökkentése érdekében. A szelektív hulladékgyűjtés korszerűsítése során biztosítjuk, hogy az összegyűjtött papír garantáltan újrafelhasználásra kerüljön. A hulladék csökkentés érdekében megszüntettük a palackos vízfogyasztást. Létrehoztuk, a telekocsi rendszert, mindenkit ösztönzünk arra, hogy a lift helyett gyalog járjon, illetve aki tud, biciklivel jöjjön a munkahelyére.

A projekt egyik legfontosabb eredménye a fentieken kívül, hogy sok környezettudatos munkavállaló segítette a célok sikeres megvalósítását.

TVK Erőmű Bemutatása

A Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. Közép-Európa egyik vezető vegyipari vállalata. A vegyipari folyamatok nagy energia és vízigénye következtében az ország egyik legnagyobb hő- és sótalanvíz-fogyasztója. Az energiaköltségek csökkentése érdekében, illetve a tiszapalkonyai erőmű 2003 végén tervezett leállása  miatt  a  Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. összefogva az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt.-vel 2001-ben  egy  ipari erőműi beruházás megvalósítására  megalapította a TVK-Erőmű Kft.-t.

A Sinergy Kft. mint műszaki és pénzügyi szakértő vett részt a beruházás megvalósításában, és hosszú távú szerződés keretében saját személyzettel végzi az erőmű üzemeltetését és karbantartását. Az erőmű alapját egy gázturbinából, a hozzá csatlakozó póttüzeléses hőhasznosító kazánból és egy elvételes, kondenzációs gőzturbinából álló kombinált ciklusú egység képezi. Ezen felül három darab kiegészítő kazán adja a tartalék és csúcs gőztermelő kapacitást.

Az erőmű fogadja a TVK technológiájából származó fel nem használt gőzt, kielégíti a TVK teljes gőzszükségletét, kiszolgálja fűtési rendszerét, valamint biztosítja villamosenergia- igényének jelentős részét. Emellett gőzt szolgáltat a Mol Nyrt. Tiszai Finomító üzemének.

Sinergy Kft. 1138 Budapest, Váci út 76. | tel.: 06 1 238 2210 | fax: 06 1 238 2219 | www.sinergy.hu
Leiratkozás a hírlevélről itt.

Sinergy Energiaszolgáltató, Beruházó és Tanácsadó Kft. | Cím: 1138 Budapest, Váci út 76. | Telefon: 06 1 238 2210 | Fax: 06 1 238 2219
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.